Hozzászólás ehhez fantasy, humoros, romantikus

M. G. Brown: Lángoló Rózsaszirmok

covers_505284

Fülszöveg:

Meg kell tanulnom egyedül küzdeni, azért a két személyért, akiket a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek. De ahhoz, hogy visszakapjam az egyiket, meg kell mentenem a másikat; akkor is, ha ő nagyon nem kér a segítségemből. Ez lesz életem legnehezebb csatája, mert dacára annak, hogy erős boszorkánnyá váltam, az erőmet nem hívhatom segítségül. Ezt a háborút ugyanis nem boszorkányerővel és nem is kardokkal vívják, ez a szívek csatája…

Véleményem:

A sorozat harmadik része. Az első kettőnél még nem készítettem blogos értékelést, a részletekre pedig már nem emlékszem.

Nem tipikus fantasy történet, talán igazi fantasy elemek a második részben vannak, ez csak olyan kis urban fantasy. Kis tűzgömb itt, repülő könyvek ott 🙂

Cathy és Daniel végre egy pár ami nem tetszik mindenkinek. Walcottnak, Davidnek, néhány Smith családtagnak. Újabb családtag érkezése is kiderül, de egy időre Daid közbenjárásával felfüggesztésre kerül. Lánykérés, majd balhézás. Ejnye Daniel, beszélgetni kell, beszélgetni. Mind a kettő nyomi amíg külön vannak. Egyik akarotsabb, mint  a másik.

Linda ebben a részben nagy szélsőségeket mutat. Az apácastílustól a ribin keresztül sok minden előfordul. Nem is csoda. Kiderült nem az a családja akit addig annak hitt, majd össze kell szokni az új családdal. Ott van neki a tiltott angyal is. Majd hirtelen felindulásból megcsókol egy “hajléktalant” aki után sokáig keresgél, de a végére ő is előkerül.

Vivien anyu adja az ívet a “gyerekeknek”. Előkerülnek Daniel szülei, megtörténik végül az esküvő, új házba költözés és megérkezésik végre az új családtag is. Közben kalandok sorozata a két főhőssel. Vissza a múltba, előre a jövőbe. Szóval nem unatkoztam cseppet sem.

Mindenkinek ajánlom aki szereti a romantikát és a fantasy műfajt.

Kedvcsináló idézet:

– Azért érdekes egy anyád van neked, hallod – csóválta meg a fejét David. – Utálja a mutert, de azért lepasszolja neki a kölyköt nyaranta, és még a kaját is elhordja tőle. – Hát, igen-igen… – bólogattam egyetértően.

Köszönet az ajándék könyvért az írónőnek ❤️

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s