Hozzászólás ehhez fantasy, humoros, könyv

Szemán Zoltán: Egy őrangyal naplója

covers_498042

Fülszöveg:

Launiel, egy friss diplomás őrangyal, aki élete első megbízatására indul a Földre. Feladata, hogy őrizzen, védjen egy fiatal nőt, Jasmine-t.
Főhősünk még tapasztalatlan az emberi világ dolgaiban, de lelkes. Néha kicsit túlságosan is. Az első napok viszonylagos nyugalma azonban hirtelen megváltozik, mikor a lány húga, Betty odaköltözik Jasmine-hez.
Vele együtt pedig egy angyal számára nagyon nem kívánatos, hívatlan vendég is megjelenik a lakásban, és teljesen felforgatja mindenki életét…

Véleményem:

Az író egy sokak által érdekelt témát dolgozott fel. Van-e mennyország, angyalok stb. Nem oszt igazságokat. A véleményét fantasy köntösbe öltöztette humoros formában. 

Sokáig tologattam a könyvet; nem kellett volna. A közepén jártam amikor azt mondtam, nekem ez kedvenc lett. Szívesen olvasnám az “idők végezetéig”.

Jasmine új őrangyalt kap a friss diplomás Launiel személyében. “Munka” közben kiderül számára, hogy az iskolai tanagyag bizony hiányos, sok helyen szorul újításra. A napi, heti történések közben leírja az író a többi angyalt, milyen “szakok” vannak.

Jasmine élete viszonylag nyugalmasan telik amíg a húga Betty be nem költözik hozzá. Egy idő után kiderül, hogy a volt pasija szövetséget kötött egy démonnal, emiatt Betty körül is furcsa dolgok történnek. Egy nap Launiel számára is kiderül, hogy beköltözött hozzájuk egy démon aki “vigyázza” Betty lelkét. Ebből nem kevés bonyodalom akad, sőt nagyon is sok. Megjárják a Poklot együtt, kijutnak onnan. Majd a két lány élete folytatódik tovább immár parterrel együtt. Innét tovább nem spoilerezem, mert akkor semmi izgalmas nem lenne a sztoriban. 

Mindenkinek ajánlom olvasára vallási hovatartozástól vagy nem tartozástól függetlenül. 

Halihó, Föld! Sziasztok, emberek! Megjöttem!

.

.

Hazafele négy különböző boltba is bementünk. (Megjegyzés: Mentünk? Az egész bevásárló körút inkább emlékeztetett arra, amikor a Gonosz Seregei megostromolták az Édenkert falait, semmint emberi tevékenységre.)

Ahol hozzá tudsz jutni a könyhöz: https://zoltanbooks.wordpress.com/arak/

Hozzászólás ehhez barátság, erotikus, humoros, könyv, romantikus, zene, zenészek

Amik a havi tervekből megvalósultak: Minden :)

Amit terveztem a hónapban olvasni minden könyv belefért az időmbe, sőt már túl is haladtam rajta.

Külön értékelést nem készítek mivel nem ragadott meg annyira az ihlet, hogy egyesével írjak most róluk. Csak nagy vonalakban.

 

Susan Mallery: Született nyomozóban a nő nekem túl erős karakter volt, már-már férfias, így nem igazán jött át a romantikus rész. A borítója viszont nagyon szép.

 

Abby Winter: A múlt fogságában című könyvében Vivient ismerhetjük meg akinek viszonylag terhelt múltja van. Ez miatt a férfiakkal szinte csak játszik. Így ismeri meg Danielt, aki irént valami többet érez. Nagyon szépen elmesélt történet, még akkoris, ha vannak benne nehezebb részek. Kedvenc könyvem az írónőtől még mindíg.

 

Kylie Scott: Stage Dive sorozat.

Kb. harmadjára olvastam őket a negyedik rész kivételével, azt még csak kétszer :). Mindegyik sztori más és más. Egy egy zenész és a párkeresés-talán ez a szó túlzás-párra találásűt kisérhetjük nyomon. Kicsit szabad szájúak, szabad gondokodással, hiszen sztárok. Náluk a mérce kicsit magasabbra került minden tekintetben. Lazaságban, anyagiakban, bulizásban. De mindegyik happy end. rdemes elolvasni őket. Nekem személy szerint Mal a kedvencem (második rész).

 

Karina Halle: Nem lennék nélküled

Három  barát története 1 lány, 2 fiú felállással. Klasszikus sztori. Az egyik fiú azt javasolja a lánynak, ha 30 éves korukig egyikük sem házasodik meg és még mind a ketten szinglik, akkor házasodjanak össze. Jópofa kis sztori, nekem nagyon tetszett. Olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni. Tipikusan az amit egy kellemes délutáni kikapcsolódáshoz kézbe lehet venni.

 

Ella Maise: Imádlak Jason Thorn

Szintén egy könnyed olvasmány. Jó sok erotika van benne és jól is van leírva. A történet főhősnője Olive ír egy könyvet amit megvesz egy filmstúdió, hogy filmet készítsen belőle. A tárgyalás során kiderül, hogy a férfi főszereplő az Olive gyermekkori szerelme Jason Thorn. Innen kezdődnek a bonyodalmak, vicces, aranyos helyzetek. Szerettem. Jópofa, humoros romantikus könyv.

 

Ella Maise: Akarlak, Adam Connor

Ebben Olive barátnője Lucy és a szomszédjuk a szintén filmsztár Adam Connor van. Az írónő ugyanazt a sémát követte, viszont nem tudta ugyanolyan erőteljesre hozni. Próbált jó sok erotikát belecsempészi. Lucy szókimondása is elég jó volt. De nem hozta ugyanazt az lményt. Pedig nem egymás után olvastam.

 

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Mit is mondjak róla? Utáltam, de szuperjól megírt könyv. Családon belüli erőszak, kiskorúak bántalmazása. Nem nekem valók már az ilyen könyvek. Kell a habos-babos rózsaszín álom. Annyi inger ér napközben, hogy a könyvekben már a stresszemntességet keresem. Ha ilyesmire vágyom bekapcsolom a híradót. Az írói stílus nagyon sokat hozzáad a könyvhöz. A rövid tőmondatok még fokozzák a mondanivaló hansúlyosságát.

 

Jelenleg Tomor Anita: Nyolc éjszaka címá könyvét olvasom, amiről újra egy egész bejegyzést fogok írni.

 

 

 

Hozzászólás ehhez barátság, chick-lit, erotikus, humoros, könyv, romantikus

Elle Kennedy: A cél (Off Campus 4.)

3

Fülszöveg:

A végzős Sabrina James már látja maga előtt az egész jövőjét: lediplomázik a Briaren, brillíroz a Harvard jogi karán, aztán szerez egy jól fizető állást valami menő cégnél. Szeretne kilépni nyomorúságos múltja árnyékából, ezért sem ideje, sem energiája nincs egy jóképű hokisra, aki hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra. John Tuckerrel csupán egyetlen tüzes – ám meglepően gyengédre sikerült – éjszakát tervez, de néha egy éjszaka is elég, hogy az ember élete fenekestül felforduljon.

De a játék egyre bonyolódik.

Tucker hisz a csapatjátékban, meggyőződése, hogy az legalább olyan fontos, mint az egyéni teljesítmény. A jégen nem keresi a reflektorfényt, de amikor huszonkét évesen apa lesz, nem hajlandó a háttérben maradni. Már csak azért sem, mert a leendő anya gyönyörű, okos és hihetetlenül izgalmas. A gond csak az, hogy Sabrina James nem adja könnyen a szívét, és a lobbanékony, barna szépség túl makacs, hogy segítséget fogadjon el. Ha Tucker meg akarja szerezni álmai nőjét, meg kell győznie, hogy bizonyos célokat csak együtt érhetnek el.

Véleményem:

Az előző részek alapján Tuckert egy nyámnyila pasinak gondoltam. De kiderült, hogy a csendessége mögött jóval több rejtőzik. Jóképű, jólnevelt, tisztában van önmagával. Vannak vágyai tervei a családalapításról, üzletről.
Sabrinát csak Dean leírásából ismerhettem meg korábban, ami lássuk be nem túl pozitív. Egy igazi kemény, hajtós, ritkán bulizós lányt ismertem meg benne, akinek elég hosszútávú és nem kicsi céljai vannak. Tuckkerrel való megismerkedése után szerintem nem játszotta meg magát. 2 állás, iskola mellett nem akarta hitegetni a fiút, hogy van ideje rá. Mint később kiderült, nem is sok volt. Jó volt olvasni, ahogy önmagával, mint nővel megismerkedik, hogy neki is vannak vágyai, nem csak az iskola, az előrejutás a fontos, hiába próbálja tagadni. Szomorú, hogy Amerikában mennyi az elhanyagolt fiatal és kb ez nekik normális is. Nincs szociális háló, szinte alig. (elég sok könyvet olvastam amiben megjelenik). Itt elképzelhetetlen, hogy egy 15 éves középiskolás éjszaka dolgozzon, nappal iskolába járjon vagy bárokban dolgozzon.
Miután robban a „bomba” Tuck nagyon jól fogadta, sőt szinte örült is neki, hogy többet lehet majd Sabrinával. Érdekes volt olvasni a nem nagyon létező kapcsolatuk alakulását, Sabrina vívódását önmagával.
Valamilyen szinten Tuck anyját is megértem, ki akarna ilyen helyről származó terhes barátnőt a 22 éves fiának? De túl előítéletes volt. Szerencsére HE lett minden.
Sabrina nekem nem volt hideg, csak nem volt ideje haverkodi másokkal.
Aranyos volt Garret és Logan versengése a keresztapaságért. Garret igazán komolyan vette 🙂
Szép volt Deantől, hogy kibékült Sabrinával, még jobban bírom érte 🙂 , a sorozatból Ő marad a kedvencem 🙂
Kár, hogy vége a sorozatnak, szerettem a fiúkat. Kíváncsi vagyok a Briar U-t mikor hozza valamelyik kiadó.

Hozzászólás ehhez barátság, humoros, ifjusági, könyv, romantikus

Kelly Oram: Sz, mint szűz

covers_441174

 

Fülszöveg:

Szűznek lenni szívás. Valerie-t eddig is sokan hülyének nézték, amiért a házasságig várni akar a szexszel, az viszont már nagyon gáz, hogy emiatt a pasija szakít vele, Val nyilvános kiborulása pedig felkerül a YouTube-ra. De a lány kitart az elvei mellett, és ha már úgyis milliók röhögnek rajta, elindítja a „V mint vigyázz a szüzességedre!”-kampányt, ami pillanatok alatt országos méretűre nő. A szívdöglesztő rocksztár, Kyle Hamilton is hall Valerie fogadalmáról, és mindent elkövet, hogy a lány khm… meggondolja magát. Ellenállni „Az év legszexibb pasijá”-nak, amikor hódító üzemmódba kapcsol? Sok sikert, Szűz Val!

Véleményem:

Valerie az elvei miatt szakít a bártjával, majd az ebédlőben olyan dühös lesz a suli társaira miért kinevetik a háta mögött, hogy hirtelen ötlettől vezérelve feláll egy asztalra és kijelenti, hogy szűz és büszke rá. Ez felkerül a Youtube-ra, aztán önálló életre kel. Abből lesz egy szüzességi, majd aszkéta mozgalom. Először csak az iskola keretein belül, majd kinövi magát városi méretűvé. Közben a suli bálra zenekart kell szereznie. A barátnője segítségével találkozik Kyle Hamiltonnal, aki nem vállalja el a fellépést, hiába ugyanannyak a sulinak az öregdiákja. Valerie beszólogat neki elég erősen, majd otthagyják a bandát. Innen kezdődnek a bonyodalmak. A bálszervezés, ékszerbolti munka, tanulás, az Sz mint szűz mozgalom sok energiát elvon Val-tól, még a legjobb barátnőjére sincs ideje (újakra van, még ha csak ebéd közben is). Annak sincs rá a szerelem miatt. Végül Kyle elvállalja a fellépést önként, szeretne kapcsolatot vagy bármit Val-al, de az csak a nőcsábász rocksztárt látja benne.

Val szerintem kissé túlaggódta magát Kyle-al kapcsolatban, esélyt sem adott neki, ezért is menekült az Isaac-al való együttjárásba. Lehetett volna kissé nyitottabb, a barátnőre pedig több időt is szánhatott volna. Mind a ketten hibáztak. Kevesebb nyafogást elviseltem volna. De tiniregény, még belefér. Lehet tanulni is Tőle, hogy kiűlljunk az álmaink mellett, az elveinket pedig ne adjuk fel.

Kis délutáni könnyed olvasmánynak teljesen megfelelő.

 

 

 

Hozzászólás ehhez fantasy, humoros, romantikus

M. G. Brown: Lángoló Rózsaszirmok

covers_505284

Fülszöveg:

Meg kell tanulnom egyedül küzdeni, azért a két személyért, akiket a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek. De ahhoz, hogy visszakapjam az egyiket, meg kell mentenem a másikat; akkor is, ha ő nagyon nem kér a segítségemből. Ez lesz életem legnehezebb csatája, mert dacára annak, hogy erős boszorkánnyá váltam, az erőmet nem hívhatom segítségül. Ezt a háborút ugyanis nem boszorkányerővel és nem is kardokkal vívják, ez a szívek csatája…

Véleményem:

A sorozat harmadik része. Az első kettőnél még nem készítettem blogos értékelést, a részletekre pedig már nem emlékszem.

Nem tipikus fantasy történet, talán igazi fantasy elemek a második részben vannak, ez csak olyan kis urban fantasy. Kis tűzgömb itt, repülő könyvek ott 🙂

Cathy és Daniel végre egy pár ami nem tetszik mindenkinek. Walcottnak, Davidnek, néhány Smith családtagnak. Újabb családtag érkezése is kiderül, de egy időre Daid közbenjárásával felfüggesztésre kerül. Lánykérés, majd balhézás. Ejnye Daniel, beszélgetni kell, beszélgetni. Mind a kettő nyomi amíg külön vannak. Egyik akarotsabb, mint  a másik.

Linda ebben a részben nagy szélsőségeket mutat. Az apácastílustól a ribin keresztül sok minden előfordul. Nem is csoda. Kiderült nem az a családja akit addig annak hitt, majd össze kell szokni az új családdal. Ott van neki a tiltott angyal is. Majd hirtelen felindulásból megcsókol egy “hajléktalant” aki után sokáig keresgél, de a végére ő is előkerül.

Vivien anyu adja az ívet a “gyerekeknek”. Előkerülnek Daniel szülei, megtörténik végül az esküvő, új házba költözés és megérkezésik végre az új családtag is. Közben kalandok sorozata a két főhőssel. Vissza a múltba, előre a jövőbe. Szóval nem unatkoztam cseppet sem.

Mindenkinek ajánlom aki szereti a romantikát és a fantasy műfajt.

Kedvcsináló idézet:

– Azért érdekes egy anyád van neked, hallod – csóválta meg a fejét David. – Utálja a mutert, de azért lepasszolja neki a kölyköt nyaranta, és még a kaját is elhordja tőle. – Hát, igen-igen… – bólogattam egyetértően.

Köszönet az ajándék könyvért az írónőnek ❤️

Hozzászólás ehhez humoros, romantikus

J. K. Smith: Káosz a köbön

covers_482849

Fülszöveg:

A Káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét.
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket.
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet?
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.

 

Véleményem:

Kíváncsi voltam Andi történetére. Paulra meg még jobban. 
Nehéz nem spoileresen írni 🙂 
Andi és Tom párosa egy darabig jól funkcionál, majd lekerül a rózsaszín szemüveg Andiról. Rájön, hogy a pillanatnyi vágy nem elég 60 évhez. Ezt próbálja nekünk a „gyereket akarok” dologra fogni, de ő is tudja, hogy nem csak ez a gond. Rajta és Tomon kívül senki nem lepődött meg, hogy nem sikerült a kapcsolatuk. Miután Andi beköltözött a városba visszatalál régi önmagához. Rendbe szedte a lelkét, örül minden apróságnak. A függönyöknek, tv-nek.

Nagyon szerettem a farmon lévő részeket olvasni. Koriról, Chrisről meg a gyerekekről :). Tetszett mikor Kori nem volt tökéletes, nem is lehetett annyi apró gyerekkel.

A szilveszteri fordulópont után nem arra számítotottam Paul-al kapcsolatban ami történt, inkább korábbi barátnős bonyodalomra. Szívesen olvastam volna többet arról a részről miután „kibékültek”. Miket csináltak, évődtek, stb. A megfelelő férfi mellett Andi is ki tudott teljesedni nőként és emberként is. Paul pedig végre újra megtalálta önmagát.

Nagyon cuki befejezése lett, hogy az Ismert-ismeretlen is belekerült 🙂 
Ilyen távoli időben lévő epilógust még sosem olvastam, szomorúvá tett, még akkor is, ha ez az élet rendje.

Egy kis kedvcsináló idézet:

Miért szeretnél nálam aludni? – fogtam meg mosolyogva mindkét kezét. 
– Olyan hangosak – vallotta be őszintén a szemembe nézve. – Sokan vagyunk. Légyszi, hadd aludjak nálad.

Köszönet az ajándék könyvért az írónőnek ❤️

 

 

Hozzászólás ehhez humoros, romantikus

Emma Chase: Egy ágyban a herceggel (Uralkodj magadon 1.)

Fülszöveg:

Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte? 
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe. 
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar. 
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.

Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete. 
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert. 
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért. 
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.

Véleményem:

Egy kitalált hercegségben játszódik a mai korban és New Yorkban. A herceg ellátogat a városba családi okok miatt, majd betér egy kávézóba ahol megismerkedik Olíviával. A találkozó érdekesen alakul, mert Olívia nem ugrik azonnal a herceg nyakába. Ezen Nicholas herceg elgondolkodik egy józanabb pillanatban. Természetszerűen amiért meg kell harcolnia izgalmasabb, meg szikra is van köztük. Nem 2 perc alatt, de meghódítja a lányt. Bár az ajánlat nem túl szép, de Olívia bevállalja. Majd elutaznak a hercegségbe. Mint mindenhol ott is intrikák, áskálódások vannak. Meg persze egy régebbi ex, hogy még több izgalom legyen. Majd balhé, haragszomrád, nem kellesz. Nem lövök le nagy poént, hogy happy end a vége.

Ami tetszett: Emma Chase nyelvezete

Ami nem tetszett: nem éreztem át a hercegi történetet mai környezetben. Nem éreztem kicsit sem valódinak.

 

Hozzászólás ehhez chick-lit, humoros, karácsony, romantikus

Sarah Morgan: Csoda az 5. sugárúton

Fülszöveg:

Imádja a karácsonyt Eva Jordan, a menthetetlenül romantikus gasztroblogger. A mostani azonban másmilyennek ígérkezik, mint az eddigiek: ezt egy luxuslakásban fogja tölteni New York legelőkelőbb részén, az Ötödik sugárúton – átmenetileg ugyanis házvezetőnői munkát vállal Lucas Blade-nél, a sikeres krimiszerzőnél. Megpróbálja széppé varázsolni az ünnepet a mogorva, titokzatos, bár bizsergetően vonzó férfi számára, de a feladat minden, csak nem egyszerű… Utálja a karácsonyt Lucas Blade, és idén sem kér belőle. Mivel közeledik felesége halálának évfordulója és egy fontos határidő, a férfi bezárkózik a lakásába. Nem akar karácsonyfát, süteményt és angyalkákat, nem akar ünnepi hangulatot – egyet akar: azt, hogy hagyják nyugodtan dolgozni. Egy hatalmas hóvihar miatt azonban kénytelen hosszabb ideig elviselni Eva, a szép és bohókás házvezetőnő társaságát. S ahogy telnek a napok, kezdi visszanyerni hitét a boldogságban…

Értékelésem:

Nagyon aranyos karácsonyi történet. Sorozat harmadik része. Milyen meglepő, kihivás miatt kezdtem ezzel. Valószinűleg jól tettem. Sok molyos ertekelőnek ez kevésbé tetszett.

Adott egy szókimondó női főszereplő és egy magába forduló férfi főszereplő. A karácsonyi keszülődés amerikában kicsit más, mintha az egész hónapot erre szánnák rá. Vagy csak aki megengedheti magának. Mindenesetre Eva elmegy Lucas lakásába, hogy annak a távollétében a ferfi nagymamájának a megbízására feldíszítse a lakását. A fordulat akkor jöb, mikor kiderül, hogy Lucas nem utazott el. De a megbízás, az megbízás, így Eva kardoskodik, hogy elvegezhesse a feladatát. Meg is teszi. Fiomakat fő, díszíti a lakast. Persze Lucas ezt azert engedi, mert Eva elindított benne valamit, kipattanat a szikra, az ihlet, így tudja írni a kömyvét. Merthogy krimiíró. Szegény Eva nem tudja milyen karakater lett, mikor ez kiderül számára, elmegy. Majd Lucas visszahívja szigorúan munka miatt. Ekkor egymasba gabalyodnak, happy end. De persze nem ennyire egyszerű innen. Az írónő szépen, élvezetesen szövi a törtenetet. Aranyos, kis karácsonyi törtenet ami nagyon átjön a new yorki feeling 😊.

Ha megtetszett a könyv a könyvesboltokban beszerezheted.

Hozzászólás ehhez chick-lit, erotikus, humoros, romantikus

Vi Keeland – Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

Fülszöveg:

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Véleményem:

A főszereplők egy vonaton találkoznak, majd egy elhagyott telefonnal folytatódik, a it Soraya visszavisz a férfi irodajába. Persze előtte csinál vele ezt-azt 😊. Mikor ezt Graham észreveszi elindul benne valami, elkezdi keresni a nőt. Szokványosan folytatódik, de nem szokvanyos stílusban. Humorosan, ami nagyon tetszett. Szóval összejönnek, elvannak egy darabig, majd menetrendszerűen jön egy probléma. Amit nem egyformán kezelnek, majd ennek hatására nem túl szépen elvalnak útjaik (hm, de szépen írtam le😊). De mivel ez egy romantikus sztori boldog befejezéssel újra ki is bekülnek. Na eddig, mondhatnank, hogy egy kaptafa, sok ilyen van. De a humoros részek, egymásnak mindenfele nevek kitalalasa az feldobja a könyvet. Azt mondják kutyával vagy gyerekekkel mindent el lehet adni, itt is megjelenik a gyerekszáj. Ami nagyon cuki, vicces. Ja, és kutya is van benne 😊

“-Látod, hogy mennyire hasonlítunk? Ez azért van, mert a lányom vagy. 
Chloe a kis kezével Graham arcához nyúlt, és a vonásait kezdte vizsgálni. Nagyon édes volt, amit utána mondott: 
– Mindig azt éreztem, hogy ismerlek valahonnan.

Ha megtetszett a könyvesboltban beszerezheted.

Hozzászólás ehhez chick-lit, erotikus, humoros, romantikus

Vi Keeland: A beosztott

covers_399519

Fülszöveg:

Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

Véleményem:

Nagyon vártam ezt a könyvet. Hozta is a hozzáfűzött reményeimet. Könnyed, laza kis olvasmányt vártam, mélyégek nélkül és sok szexet. Hát mélység volt, szex annyira sok nem (nem azt mondom, hogy nem volt ☺), de elég is volt annyi.
Szokatlanul indult a történet, de a fülszöveg félrevezető. Reese tudta ki lesz a főnöke, ez nem áll meg. Szimpatikus volt, ahogy Chase udvarolt, jó kis taktikát alkalmazott. Viszont a törés, az nekem nagyon hirtelen történt meg. Onnan megint kicsit hosszú volt a  lépcsőn ülős, vigyázok rád kicsit rétestészta. De működött a jó öreg zöldszemű, mint mindíg ☺
1-2 helyen Reese nagyon „szőke nő” volt. A rétestésztánál meg Chase volt kicsit „szőke nő”. Nagyon szimpatikus volt Chase karaktere, az írónő nem egy tipikus arrogáns üzletembernek írja le akinek 8 kockás a hasa és ő a világon a leggyönyörűbb. Kicsit tudós, kicsit szépfiús, kellően humoros, emberközeli figurát gyúrt belőle, ettől lett más mint a többi férfi karakter. Reeset nem sikerült ugyanennyire erős karakterre gyúrnia, ő maradt egy kicsit sablonos, sőt az elején kimondottan nem kedveltem a “mindenáron randizni akarok” és megtalálni az igazit dolog miatt. Szerencsére a “randizós/csak együtt eszünk” időszak alatt megkedveltem. Összbenyomás nagyon szuper. Arra az időre amíg olvastam, elvarázsolt.
Mivel az eredeti angol nyelvű könyv borítója nekem jobban tetszik, sőt teljesen Chase-nek érzem, ezért azt választottam ide a fülszöveg elé.

Ha tetszett könyvesboltban vagy ekönyv-ben is be tudod szerezni.

nypiro